2018. november 16, péntek - Ödön napja
Keresés a honlapon:   OK
Skip Navigation LinksTúrabeszámoló
Wágner György köszöntése
Publikálva: 2018. szeptember 23.
Tatai László
(Az alábbi képekre kattintva azok eredeti méretben is megtekinthetők.)
2018. szeptember 22-én a 30. Természetjárok Napján, Dobogókőn Wágner György a Természetjárás fejlesztéséért bronz fokozat kitüntetést vette át. Ez alkalomból egy kis lelkes csapat köszöntötte. Erre az alaklomra Tatai Laci Írta a köszöntőt.

Kedves Gyuri!
Öröm és meghatottság tölt el minket, ahogy e csodás helyen állunk.
Hisz most is, mint sok éve, ezt a kis ünnepséget vártuk.
De nemcsak a hely szépsége, mely megdobogtatja szívünk,
hanem hogy köszöntsük azokat, kik erősítik bennünk,
a természetnek tett örök eskünk.

Mi most egy szívós és eltökélt fiúra emlékszünk közülünk,
ki a Grossglocknert is megjárva egyszer csak itt termett közöttünk.
Ki fájdalmát, örömét csendben viselve járt a túrákon előttünk,
Kivel a havas hegycsúcsokon, a süvöltő szélben is együtt nevettünk.

Már felsorolni sem tudnám a sok-sok hegycsúcsra járást,
Ahol lopva csodáltuk a benne lakozó erőt és kitartást.

Ahogy teltek az évek, már nemcsak túrázott,
hanem szervezett és segített, és szinte észrevétlen
a természetjárók eltökélt segítője lett.

Lelked, szívügyed lett a természetjárás,
Magaddal szemben is ez lett a legfőbb elvárás.
Már nem csak értünk, miattunk, hanem a városért-megyéért dolgoztál,
s ha kellett az önzetlen célokért minden szabadidőt feláldoztál.

Tudom Gyurikám Neked sem kenyered a méltatás,
de mégis, had köszöntsön itt ma e lelkes kis társaság!
Legyünk büszkék rá, hogy a sok munkának van még hite és becsülete,
de arra a legfőképp, hogy Gyuri munkáját a „Gyöngyvirág”
apraja-nagyja is segítette és elismerte!

Kívánjuk, hogy az országból jött túrázok tapsa , váljon ma eggyé,
így lesz e méltó-szép elismerés egy kicsit, mindnyájunké.
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület